csak úgy....

Távozni kéne halkan, csendben,

Lelkem egy üres épületben pihen.

Elmémből kiszívta már e zord s vad világ,

A dolgot, mely neve boldogság…

Fájó múlt

Fáj az igazság, fáj minden ami legbelül történt,
A hazugság, mi lelkem közepébe ért.
A dolgok, miket nem lehet eltörölni,
A tettek, miket sosem fogok már elfeledni.
Végtelenség tengerében messze elrepülni,
Távolodni, lezuhanni, s egyszer végleg földet érni.
Néznék az égre fel, bárhová mi oly csendes,
Hol szívem megnyugodna, minden úgy lenne teljes.
Kapaszkodni most már teljesen felesleges,
Úgysincs hová, minden veszedelmes.
Körülöttem romba döntött életek hosszú sora,
S végül nem marad más, csak egy fájó élet pora...