.......:(

Egy üzenet maradt itt, semmi más,

Úgy érzem, ez nem csak egy látomás.

A papíron úgy sírnak, jajgatnak most a szavak,

Mint egykor földbe elhintett, de kikapart magvak.

Elfogytak szavaim, közben megszűnt minden,

Azt hiszem, magával ragad a végtelen.

A végtelen, hol nincsenek már álmok,

Ahol egyedül, a semmiben állok.

Nem tudom hol vagy, s keresem arcod,

Bármit megadnék, hogy lássam mosolyod.

A ház most kihalt, nélküled csendes,

Látom a papírt, olvasnom felesleges.

Jól tudom mi áll benne, miről szól,

S most el fogadom, hogy így távozol.

Remegő kezemmel írom most e sorokat,

Könnyeim eláztatják lassan a lapokat.

Ha egyszer kinyitod majd ily kicsiny levelem,

Mielőtt tovább olvasnád, ülj le kedvesem!

Egy titkot őrzök szívem legmélyén,

Elmondom majd, de csak a legvégén.

Ha lelkemet kéne hasonlítanom,

Olyan, mint jégbefagyott rózsaszirom.

Átjárja a remegés, a hideg,

S belül magányosan didereg.

Még mindig hallom csengő nevetésed,

Hisz szívembe már oly régen bevésted.

Így tettél, minden mással, mi te voltál,

Most egy üres, hideg szobába zártál.

Egyre nehezebb minden, levegőt sem kapok,

Érzem, s tudom, lassan miattad meghalok.

Elhagy az erőm, tollamban már nincs több tinta,

Szeretlek..ez volt levelem hatalmas titka.

Egy összetört szív

Mellé ültem, s félve emeltem fel fejem,

Ő rám nézett, lassan megfogta a kezem.

Fekete szemeiben hatalmas tűz égett,

Ami előtte mélyen aludt, akkor felébredt.

Hozzám szólt kedvesen, s nevetett,

Mint egy álom , de senki sem ébresztett.

Akkor azt kívántam, hogy ne érjen véget,

Egy fájó, sebzett szív mit remélhet?

Hozzábújtam, s ő szorosan átölelt,

Kérdeztem mikor jön újra, de nem felelt.

Várhattam utána, soha többé nem láttam,

Sírtam sokat, s ordítottam az ágyamban.

Régen volt, de még mindig fáj,

Még hiányzik az a gyerekes báj.

Az a pillanat mikor beleszerettem,

Azt hiszem sosem feledem.

Hallottam szavakat, s ígéreteket,

De egyiksem érdekelt, tudom, h szeretett,

Valamit érzett, csak jól eltitkolta,

Hogy miatta szenvedjek, azt nem akarta.

Büszkesége győzött kettőnk fölött,

Így lett az én szívem most ilyen törött.

Elég volt

Vess véget életednek, vess véget mindennek,

Tedd csak meg, én addig boldogan nevetek,

Nem sajnállak, nem érdekelsz tehetsz amit akarsz,

Lesz nekem még nélküled is újabb tavasz,

Valaki mással, valaki jobbal, valakivel aki nem te vagy,

Mostmár késő nem én akartam, hogy egyedül maradj,

Most darabokban szíved? Annyira sajnállak!

El ne hidd! Csak egy picit megvigasztallak.

Ha nincs már más ugye akkor jó vagyok mégis?

Na felejtsd el annál büszkébb lehetek én is!

Kínoztál, bántottál de most egyedül maradtál,

Komolyan, én mit tettem, hogy más után szaladtál?

Fáj még, ott, nagyon mélyen, legbelül,

Mondd csak a hazugság miért kerekedett felül?

Sírnék ha tudnék, de elfogytak könnyeim,

Nem maradt semmi, csak az emlékeim,

Szerettelek tiszta szívből úgy mint senkit sohasem,

Te meg csak átvertél, s nem érdekelt semmi sem.

Lélek

Nem tudom mit teszek, s hová indulok,

Csak egy sötét és kietlen erdőben kóborlok.

Hatalmas fellegek gyűlnek felettem,

Elered az eső, most tócsák körülöttem.

Elmegyek mellettük, de egy mégis odavonz:

Látom benne arcom, de a kép már torz.

Az nem is én vagyok, csak egy tükörkép,

Akkor érzem, hogy lelkem a testemből kilép.

Most olyan, mintha odafenn szállnék,

De ettől, ha lehet, megválnék.

Inkább akarok élni, mint a semmiben lenni,

Feledni a rosszat, de nem könnyű megtenni.

Nem mozdulok, csak várok amíg ideérsz,

S remélem rájössz: Szeretsz, ameddig élsz!

Egyedül te...

A Hold most valahogy teljesen másabb,

Olyan rózsaszín, vagy csak én vagyok lázasabb?

Áhh..azt hiszem ez miattad lehet,

Egyedül te, más erre nem felelhet.

Furcsa bizsergést érzek a szívemnél,

Ennek oka szerinted te lehetnél?

Mondd meg kérlek mit jelentek neked?

A Napot, a csillagokat vagy az egész életedet?

Fázom nagyon, hát bújj ide mellém,

Már majdnem alszom, most nem zavar a fény.

Tudd meg! Nélküled könnyen elvesznék,

S nincs más kit rajtad kívül jobban szeretnék!

Magány

Hosszú hónapokig kerestelek téged,

Sokáig idegenekben kutattam lényed.

Hiába akartam, nem találtam arcodat,

Hiába figyeltem, nem hallottam hangodat.

De most, hogy végre megvagy,

Annyit tudok mondani: Kérlek maradj!

Szerelmem olyan, mint a forró nyár,

Magányos szívem csak rád vár.

Úgy akartam, hogy szorosan átölelj,

Szeretsz-e ahogy én? Kérlek felelj!

Türelmetlenségem tényleg határtalan,

De ne légy már olyan bátortalan!

Csak csókolj forrón és szoríts magadhoz,

Csak érezzelek közel ajkaimhoz....

Új remény

Ködös éjszakában, esőben várod,

Megint nem jön, s így nevét kiáltod.

Keresed, nem leled, hívod már nem felel,

Gyűlölöd, félsz, de szereted ha megölel.

Kívánnád halálát, hogy másé ne legyen,

De neki is jár, hogy valakit szeressen.

Az élet egy színház, de nincs közönség,

Itt nem is számít a feledékenység.

Próbáld meg túlélni, ezentúl nem félni,

Hisz még mindig emberi dolog tévedni.

Emiatt ne legyen nagy kő a szíveden,

Ne csüggedj, rád talál egy újabb szerelem!

Kívánságok

Cukorkák, nyalókák, ez az édesség birodalma,

Csokoládé, sütihalom óriás barlangba.

Mézeskalács, fagylaltkehely most mindet megkapod,

Gyere ide gyorsan, és váltsd valóra legszebb álmod.

Úszhatsz a karamellás, rózsaszín folyóban is,

Ehetsz fákat, virágot, hisz itt most minden csokis.

De a legvégén találod mit annyira kívánsz,

Mi az? Csak egy barát, hát rajta, gyerünk, vele játsz!

Csak úgy....

Suhanj a végtelen mezőkön át,

A természet szinte csak rád várt.

Pej lovad szőrén megcsillan a fény,

Most már láthatod, hogy van még remény.

Odabújsz mellé, tudod mit szeret,

Keresd szívedben, biztos megleled.

Látod találsz még újra barátot,

Szeresd őt, már van kire vigyáznod.

Őrizd őt, hiszen neki csak te vagy,

Ha el is megy, a szívedben marad!

A régi tölgy még mindig visszavár,

Hol együtt voltunk, mint szerelmes pár.

Ágai közt csókolóztunk csendben,

S fenn voltunk, fenn a fellegekben.

Virágok szirmait fújta a szél,

Úgy akartam, hogy magaddal vigyél.

Szívedet vésted abba a fába,

Most remélem ott állsz, engem várva!

Szerelmesek....:)

Társra leltem, ő nem csak egy barát,

Velünk együtt, most könnyebb a világ.

Szerelmünk már erősebb mindennél,

Talán ennél boldogabb lehetnél?

Piciny kis szíved most szívemhez ér,

Ez az érzés nekem bármit megér.

Fülembe csengnek az önző szavak,

De itt többé nem omlanak falak.

Világgá kiáltom szerelmünk: Halld!

S siess most hozzám, hogy újra bevalld!

Szerelmed úgy éget,

Félek, hogy már vétek.

Gondolatom lebeg,

Mint hatalmas felleg.

Rózsaszín álmom vár,

Könnyebb vagyok most már.

Te is érzed, ugye jó?

Nincs ehhez fogható.

Tárd ki szárnyad nekem,

Légy most itt mellettem.

Érzem szíved dobját,

Hallom lelked húrját.

Súgom neked édes:

Veled minden mézes...

Emotion...

Szívem már rég meghalt nélküled,

Tovább folytatom, sajnos nem veled.

Elmémben döntöttem elég volt belőled,

De lelkem még azt súgja legyek ott veled.

Hogy mennyire hiányzol? Te ezt nem érted,

Most inkább itt, velem kellene lenned.

Tudtam, hogy nem lesz rózsaszín felleg,

Csak néhány éjszaka s te eltűnsz végleg.

Lassan, gyötrődve magamat emésztem,

S ki miatt? Ezt többé nem kérdem.

Most érzem legbelül, nem bírom tovább,

Könyörgöm, még egyszer gyere vissza már.

Huuuhhhhhhhhh......

Vége…

December, ünnepek, karácsony mind veled.

Szerelem, szeretet, ajándék mind neked.

Elhittem mesédet, szerelmed, mindened.

De elég volt, végre felnyitottam szememet.

Mit hittél én nem tarthatok szünetet?

Koppantál? Sajnálom, végeztem nincs tovább,

Csalódtál? Le*rom, ennek végleg vége már.

Szeretlek

A távolság hatalmas, de nem lehet mit tenni.

Szeretlek ezt jól tudod, de nem tudok ott lenni.

Teltek az évek, s nem hittem neked,

Hogy egyszer minden üres lesz nélküled.

Ha hívnál sietnék, tudva, hogy vársz,

S látnám hogy még most is ott állsz.

Egy élet az mit nekünk szánt az ég,

Könyvbe írva áll ez már rég.

Mit érzek leírni nem lehet,

Csak egy szó van rá: Szeretlek!