Magány

Hosszú hónapokig kerestelek téged,

Sokáig idegenekben kutattam lényed.

Hiába akartam, nem találtam arcodat,

Hiába figyeltem, nem hallottam hangodat.

De most, hogy végre megvagy,

Annyit tudok mondani: Kérlek maradj!

Szerelmem olyan, mint a forró nyár,

Magányos szívem csak rád vár.

Úgy akartam, hogy szorosan átölelj,

Szeretsz-e ahogy én? Kérlek felelj!

Türelmetlenségem tényleg határtalan,

De ne légy már olyan bátortalan!

Csak csókolj forrón és szoríts magadhoz,

Csak érezzelek közel ajkaimhoz....

Új remény

Ködös éjszakában, esőben várod,

Megint nem jön, s így nevét kiáltod.

Keresed, nem leled, hívod már nem felel,

Gyűlölöd, félsz, de szereted ha megölel.

Kívánnád halálát, hogy másé ne legyen,

De neki is jár, hogy valakit szeressen.

Az élet egy színház, de nincs közönség,

Itt nem is számít a feledékenység.

Próbáld meg túlélni, ezentúl nem félni,

Hisz még mindig emberi dolog tévedni.

Emiatt ne legyen nagy kő a szíveden,

Ne csüggedj, rád talál egy újabb szerelem!

Kívánságok

Cukorkák, nyalókák, ez az édesség birodalma,

Csokoládé, sütihalom óriás barlangba.

Mézeskalács, fagylaltkehely most mindet megkapod,

Gyere ide gyorsan, és váltsd valóra legszebb álmod.

Úszhatsz a karamellás, rózsaszín folyóban is,

Ehetsz fákat, virágot, hisz itt most minden csokis.

De a legvégén találod mit annyira kívánsz,

Mi az? Csak egy barát, hát rajta, gyerünk, vele játsz!

Csak úgy....

Suhanj a végtelen mezőkön át,

A természet szinte csak rád várt.

Pej lovad szőrén megcsillan a fény,

Most már láthatod, hogy van még remény.

Odabújsz mellé, tudod mit szeret,

Keresd szívedben, biztos megleled.

Látod találsz még újra barátot,

Szeresd őt, már van kire vigyáznod.

Őrizd őt, hiszen neki csak te vagy,

Ha el is megy, a szívedben marad!

A régi tölgy még mindig visszavár,

Hol együtt voltunk, mint szerelmes pár.

Ágai közt csókolóztunk csendben,

S fenn voltunk, fenn a fellegekben.

Virágok szirmait fújta a szél,

Úgy akartam, hogy magaddal vigyél.

Szívedet vésted abba a fába,

Most remélem ott állsz, engem várva!

Szerelmesek....:)

Társra leltem, ő nem csak egy barát,

Velünk együtt, most könnyebb a világ.

Szerelmünk már erősebb mindennél,

Talán ennél boldogabb lehetnél?

Piciny kis szíved most szívemhez ér,

Ez az érzés nekem bármit megér.

Fülembe csengnek az önző szavak,

De itt többé nem omlanak falak.

Világgá kiáltom szerelmünk: Halld!

S siess most hozzám, hogy újra bevalld!

Szerelmed úgy éget,

Félek, hogy már vétek.

Gondolatom lebeg,

Mint hatalmas felleg.

Rózsaszín álmom vár,

Könnyebb vagyok most már.

Te is érzed, ugye jó?

Nincs ehhez fogható.

Tárd ki szárnyad nekem,

Légy most itt mellettem.

Érzem szíved dobját,

Hallom lelked húrját.

Súgom neked édes:

Veled minden mézes...

Emotion...

Szívem már rég meghalt nélküled,

Tovább folytatom, sajnos nem veled.

Elmémben döntöttem elég volt belőled,

De lelkem még azt súgja legyek ott veled.

Hogy mennyire hiányzol? Te ezt nem érted,

Most inkább itt, velem kellene lenned.

Tudtam, hogy nem lesz rózsaszín felleg,

Csak néhány éjszaka s te eltűnsz végleg.

Lassan, gyötrődve magamat emésztem,

S ki miatt? Ezt többé nem kérdem.

Most érzem legbelül, nem bírom tovább,

Könyörgöm, még egyszer gyere vissza már.

Huuuhhhhhhhhh......

Vége…

December, ünnepek, karácsony mind veled.

Szerelem, szeretet, ajándék mind neked.

Elhittem mesédet, szerelmed, mindened.

De elég volt, végre felnyitottam szememet.

Mit hittél én nem tarthatok szünetet?

Koppantál? Sajnálom, végeztem nincs tovább,

Csalódtál? Le*rom, ennek végleg vége már.

Szeretlek

A távolság hatalmas, de nem lehet mit tenni.

Szeretlek ezt jól tudod, de nem tudok ott lenni.

Teltek az évek, s nem hittem neked,

Hogy egyszer minden üres lesz nélküled.

Ha hívnál sietnék, tudva, hogy vársz,

S látnám hogy még most is ott állsz.

Egy élet az mit nekünk szánt az ég,

Könyvbe írva áll ez már rég.

Mit érzek leírni nem lehet,

Csak egy szó van rá: Szeretlek!