Suhanj a végtelen mezőkön át,
A természet szinte csak rád várt.
Pej lovad szőrén megcsillan a fény,
Most már láthatod, hogy van még remény.
Odabújsz mellé, tudod mit szeret,
Keresd szívedben, biztos megleled.
Látod találsz még újra barátot,
Szeresd őt, már van kire vigyáznod.
Őrizd őt, hiszen neki csak te vagy,
Ha el is megy, a szívedben marad!
A régi tölgy még mindig visszavár,
Hol együtt voltunk, mint szerelmes pár.
Ágai közt csókolóztunk csendben,
S fenn voltunk, fenn a fellegekben.
Virágok szirmait fújta a szél,
Úgy akartam, hogy magaddal vigyél.
Szívedet vésted abba a fába,
Most remélem ott állsz, engem várva!
Hali!
VálaszTörlésNem vagyok most könnyű helyzetben, mert a lírikus irodalom nem épp az én asztalom...de azért megpróbálok egy értelmes kommentet összehozni neked:)Csak azért, mert szeretlek:)
Az első vers nekem egy picit kusza lett. Ha nem ismerném a hátterét, akkor megvallom nem érteném igazán. Mintha az 5. sor után húzhatnék egy vonalat, s egy 180-os fordulatot véve teljesen másról szól az egész...de ettől függetlenül hihetetlenül szép, s elképesztően nagy tehetséged van a versekhez...ehhez kétség sem fér.
És még itt van a másik is..azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy ez a te asztalod. Neked szerelmes verseket kell írnod. Tudom, hogy én szajkóztam, hogy próbálkozz mással is..de! Ahogy ezekben a versekben át tudod adni az érzéseket...az valami magávalragadó..(L)(L)(L)
puszim
Anita
jajj nagyon nagyon köszönöm......örülök h így látod, és remélem, hogy másoknak is ez lesz majd a véleménye..:)
VálaszTörlésIgen, mással próbálkoztam, de rájöttem, hogy ez az ami igazán érdekel és amiben önmagam vagyok...:)
puszimmmm