Nem tudom mit teszek, s hová indulok,
Csak egy sötét és kietlen erdőben kóborlok.
Hatalmas fellegek gyűlnek felettem,
Elered az eső, most tócsák körülöttem.
Elmegyek mellettük, de egy mégis odavonz:
Látom benne arcom, de a kép már torz.
Az nem is én vagyok, csak egy tükörkép,
Akkor érzem, hogy lelkem a testemből kilép.
Most olyan, mintha odafenn szállnék,
De ettől, ha lehet, megválnék.
Inkább akarok élni, mint a semmiben lenni,
Feledni a rosszat, de nem könnyű megtenni.
Nem mozdulok, csak várok amíg ideérsz,
S remélem rájössz: Szeretsz, ameddig élsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése